6.Rész

Január 1-től 12-ig semmit sem csináltam. A családom otthon pihent, vagy a szüleim a dolgaikat intézték. A faluban nem tudtam magammal mit kezdeni. Volt, hogy három napig ki sem léptem a házból. Ez lehet,hogy jól hangzik, de már  kezdtem becsavarodni.. Felbuszoztunk

párszor Krasznodarba a barátnőimmel ,de itt sincs túl sok minden. Szóval a téli szünetemet sikeresen végig szenvedtem. Az anyukámmal akivel eddig mindig nagyon sokat beszélgettem most ez lecsökkent napi egy-két szóra és rossz kedve volt majdnem mindig.Nem tudtam, hogy mi a baj,nem állt velem szóba. Úgy éreztem, hogy csak az időmet vesztegetem itt. Próbáltam elfoglalni magam, ahogy az otthoniak tanácsolták. Olvastam, futottam, kondiztam, sétáltam,oroszt tanultam. Egy beszélgetés után a keresztanyámmal  rájöttem, hogy nem ezért vagyok itt és ez így nem normális és nem akarok ebbe a helyzetbe beletörődni. Másnap rászántam magam, hogy beszéljek végre az anyukámmal, mert én ezt már nem bírtam tovább. Elmondtam neki,hogy nekem ez így borzalmas és nem tudom, hogy velem van-e

baja,megbántottam-e esetleg, vagy mással? és miért nem megyünk soha sehová? Erre elkezdett sírni. Nagyon megijedtem mert azt hittem, hogy rosszul fejeztem ki magam és megbántottam valamivel, de szerencsére nem. Kiderült, hogy azért volt szomorú mert az apukámnak a gerincét hamarosan műteni kellett. Hosszas megvitatás és persze sírás után arra a döntésre jutottunk, hogy elmegyünk beszélni az AFS-szel. Azt mondták, hogy mindenkinek az lesz a legjobb ha családot cserélek,mert a fogadócsaládomnak most elsősorban az apuka műtétjére és felépülésére kell koncentrálnia,nem tudnak velem is foglalkozni eközben. Sosem gondoltam volna, hogy velem ez fog történni. Az anyukámmal és a tesómmal nagyon közel álltunk egymáshoz és kellett pár nap, hogy feldolgozzam ezt az egészet. Persze minden pillanatban görcsöltem ezen, vagy szomorkodtam de tudtam, hogy ez a jó döntés

mert nem akarok a terhükre lenni egy ilyen nehéz időszakban. 

Azért mielőtt elköltöztem volna, elmentünk az anyukám tesójával és az családjával megnézni egy Rio nevű hajót ami a Novorosszijszki kikötőbe jött Afrikából de akkora vihar volt, hogy tovább sodorta Gelendzsikbe a partra és látványosság lett belőle.Azóta

sem mozdult onnan. 4 órát túráztunk a hegyre fel és le a parthoz ,mert sajnos lezárták a hozzá vezető utat ,de a kilátás kárpótolt mindenért. Sosem láttam még ilyen nagy hajót! Ráírtam a nevem és azt is, hogy HUNGARY, igy mindenki tudni fogja, hogy itt még Magyarországról is jártak. 

Négy nap múlva az anyukám úgy keltett fel, hogy megtalálták az új családomat. Nem tudtam, hogy mit érezzek. Izgatott voltam, mégis szomorú. Semmit sem tudtam róluk csak, hogy Severskayaban élnek (az a nagyobb falu ahová suliba járok) és lesz két tesóm és az egyik egy 16 éves lány. Ettől eléggé megijedtem mert általában ha valakinek hasonló korú tesója van és azonos nemű, akkor gyakran féltékenység, veszekedés és költözés lesz a vége. Még aznap meg is találtam az instáját és nem hittem a szememnek. Ez a lány még a kiutazásom előtt, június elején írt nekem, hogy ők fognak örökbe fogadni. Végül valami közbejött nekik és nem tudtak. Mint később kiderül túl sokat gondolkodtak és lekésték a határidőt és addigra már találtak nekem egy másik családot . 

Eljött a találkozás napja. Az anyukám jött értem meg tesómért aki szintén ott tanul angolt ahol én oroszt és együtt hazamentünk. Este még a régi anyukám és Masha is csatlakozott hozzánk. Ez nagyon fura helyzet volt, így elpityeredtem, de ez normális azt hiszem. Hazamentünk és másnap röpke 2 óra alatt bepakoltam az ottani életemet, most már nem két, hanem három bőröndbe (nem tudom, hogy hogy hozom haza azt a + 2 bőröndnyi cuccot majd?). Este elbúcsúztam, vagyis nem is mert megbeszéltük a régi családdal, hogy nem búcsúzkodunk,mert még úgyis sokat fogunk találkozni. A másik házban már finom vacsorával vártak. Sokat beszélgettünk és meglepetésemre a tesóm nagyon aranyos és nyitott volt felém. Hogy eltereljem a figyelmemet a szomorúságomról és zavartságomról sok időt töltöttem a barátaimmal. Azt még nem is említettem, hogy egy indonéziai lány (Safira) családot váltott és Krasznodárból ide költözött a kis falunkba úgyhogy újra négyen voltunk Severskayaban. Szóval Safira mondta, hogy otthonról küldtek neki egy nagy csomag zacskós

indonéziai tésztát úgyhogy átmentünk az olasz barátnőmhöz és ott meg is kóstoltuk. Az egyik fajtára azt mondta, hogy kicsit csípős de nagyon finom. Eddig azt gondoltam, hogy én bírom a csípőset(végül kiderült, hogy nem)úgyhogy megkóstoltam egy kis tányérral. Gyanús volt,hogy amikor megszagoltam már az orromat is marta az illata, de azért hősiesen elkezdtem enni. Elég erős volt, de gondoltam jó gyorsan megeszem és elmúlik . Hát nem így lett. Amikor győzedelmesen felmutattam

az üres tányéromat abban a pillanatban felgyulladt a szám. Megittam kb. 2 l tejet, megettem egy kenyeret és jégkockákat tettem a számba. Azt hittem , hogy meghalok. Az ajkaim kb. kétszeresére dagadtak, de nem csak én szenvedtem, hanem a másik lány is. Safira csak nyugodtan ült és ette a tésztát és közben pedig rajtunk nevetett. Szerencsére a fájdalom alább hagyott egy óra múlva. Tanulság: ha egy indoznéziai,indiai vagy thai ember mondja, hogy nem olyan csípős, az azt jelenti h neked az minimum 1 órányi szenvedéssel jár ..

Hétvégén megrendezésre került a "Mid stay orientation" Krasnodarban. Akik kis falukban máshol laktak, mint én, azok ideiglenes fogadócsaládoknál töltötték ezt a 2 napot. Én nagyon szeretem ezeket a rövid kis költözéseket, mert mindig jó volt látni, hogy mások hogyan élnek. Az első

nap rögtön egy 2 órás orosz teszttel kezdtünk, ami A2-es szintű volt. Nekem 85%-os lett úgyhogy büszke voltam magamra. A nap végén elmentünk egy étterembe ahol pilményit készítettünk amit meg is ettünk. Itt vehettek fel minket a fogadószülők. Az én családom egy kisebbféle penthouse-ban lakott ami nekem nagyon fura volt mert szép volt meg minden de szerintem kicsi 5 főnek. Egyébként innen kb egész Krasnodart láttam felülről és mégjobban tisztult a kép hogy

nagyon csúnya a város, piszkos és egyáltalán nem érdekes. Ebben a pillanatban is arra gondoltam, hogy mennyire imádom Budapestet. Szóval a családromról egy kicsit: volt egy 16 éves tesóm akivel nagyon jól megtaláltam közös hangot. Ő volt az első ilyen orosz az ittlétem során. Aztán volt még egy 12 éves versenykorcsolyázó húgom akit alig láttam mert minden nap edzésen volt délután és 6 éves öcsém aki egész este nekem mutogatta a játékait, nagyon cuki volt. Az anyukám meg az apukám is nyitott és modern gondolkodású volt és itt nagyon otthon éreztem magam. Viccesen fog hangzani de ők adtak először kést az étkezéshez. Érdekes tény: itt nem használnak kést hanem csak villát és a kezüket. Sok ember nem is tudja, hogy hogy kell késsel-villával enni. Ja és itt láttam először normális elektromos tűzhelyet. Tudni kell, hogy az itteni gáztűzhellyel nincs túl jó viszonyom mert már majdnem felgyújtottam a hajam vele, szóval már kicsit elegem volt belőlük. Mindig volt gyümölcs otthon és minden nap mást ettünk és ezt nagyon élveztem. Késő estig beszélgettem a családdal , így az  orientáción kicsit fáradt voltam de elég uncsira sikeredett most ez az egész sajnos és feladatok sem voltak olyan hasznosak. Vasárnapra nagyon elfáradtam. Kicsit el voltam keseredve amikor vissza kellett mennem az unalmas hétköznapokba. De mielőtt ez megtörtént volna, még elmentünk ebédelni a cserediákokkal az egyik plázába. Békésen üldögéltünk amikor egy fiú a lábamtól 3 cm-re elejtett egy pisztolyt. Körbenézett és mintha mi sem történt volna tovább sétált. Konkrétan sokkot kaptunk,szóltunk a biztonsági őrnek aki azt mondta, hogy minden rendben van és ez a normális. Úgy látszik,hogy Oroszországban még ez sem mozgatja meg az emberek ingerküszöbét. Később mint megtudtuk egy

arabnak tűnő fiatalember csak "megprankelt" (megviccelt) minket.. Ezzel a nappal vége is lett a januárnak ami azt hittem, hogy a legrosszabb hónapja volt a csereévemnek de nagy boldogságomra sajnos nem😂