4.Rész

Igen tudom, hogy ez most nem egy aktuális blogbejegyzés mert csak november végéig írtam le a dolgokat, de elromlott itthon a számítógép és csak most javították meg, de ígérem, hogy hamarosan jön a folytatás is...
Az elmúlt pár hétben nagyon sok minden történt velem. Amióta megtudtam ,hogy a tenger közelébe kerülök a fogadócsaládomhoz, azóta nagyon  izgatottan vártam már, hogy megnézzük a partot. Egyik délután el is indultunk a Fekete tengerhez. Először Nyizsnij Novgorodon kellett átkelnünk amit a por városának is neveznek. Ez találó elnevezés,eléggé sokkoló látvány volt számomra. Ez egy elég nagy és fontos kikötőváros. A tengerparton csak óriási darukat és kb. 100 kamiont lehetett látni , amik várták a rakományt a teherszállító hajókról, amik elképzelhetetlenül hatalmasak voltak. A városban nem

láttam iskolát, csak pár boltot és mindenhol koszt . Alig vártam hogy végre tenger szebbik felére érjünk. Gelendzsikbe pont a naplementére érkeztünk meg. Nagyon szép látvány volt de kicsit csalódtam is , mert szembesültem a szomorú valósággal, hogy itt nagyon nem olyan a tengerpart mint amilyet elképzeltem. Oroszországban nincsenek homokos tengerpartok szép égszínkék vízzel. Legalább is,ezen a környéken.Mindegyik fekete,köves,olyan gyári beton hatású. De ennek ellenére nagyon jól éreztük magunkat, sétáltunk, ettünk és sokat beszélgettünk.

Ha már  a tengerpartoknál járunk ,akkor elmesélem az utazásomat

Sochiba. Az AFS által szervezett fizetős táborba cserediákok és oroszok is jelentkezhettek egyaránt.kb. 120-an voltunk összesen. Pont a szülinapomkor mentünk volna, de nagyon nagy vihar volt és az összekötő vasútvonalat egy folyó elöntötte és csak két héttel későbbi időpontban tudtunk elindulni. A vonat út nagyon jó volt, mert mindenki egy kocsiba került és énekeltünk, beszélgettünk és a kilátás is szép volt, főleg, hogy 1 órán keresztül a tenger mellett mentünk. Maga a vonat is új , elektromos volt , úgyhogy 4 óra alatt oda is értünk. Az első napon a csapatépítő ismerkedős programok után lementünk a tengerpartra, ami szintén köves és szürke volt de egy szinttel jobb,mint amit eddig láttam. A víz 19 fokos volt, de páran megfürödtek benne. Én is gondolkoztam rajta, de nem vittem magammal fürdőruhát, úgyhogy inkább lemondtam róla. A szállás nagyon közel volt a tengerhez aminek örültem. Az étel is elég jó volt.

 A második napon egy buszos túravezetés volt a belvárosban, majd kitettek minket a főutcán sétálni. A legjobb dolog Sochiban szerintem, hogy tele van pálmafákkal. Persze nem őshonosak ,hanem betelepítették őket, de akkor is kicsit Miami beach-re hasonlított. A buszsofőr mesélte azt a meghökkentő tényt, hogy itt több szálloda van, mint lakóház , amit elég nehéz elhinni, viszont az  igaz, hogy a 2016-ban itt megrendezett téli olimpiai játékok óta a turizmusra épül fel a

gazdaság. Ez a 2. leghosszabb tengerparton elterülő város, de ahhoz képest csak félmillióan lakják. Engem teljesen elvarázsolt ez a hely, mert szerintem ez a legkülönlegesebb és sokszínübb város, amit életemben láttam. Van tengerpart és pálmafák, vannak folyók és magas hegyláncok, van belváros,plázák és élet és még az olimpiát is itt rendezték. Délután egy nagyon különleges növénykertbe látogattunk el , ahol 2400 növényfaj volt ,amit egyetlen ember ültetett, mert ez volt a hobbija. Egyszerűen gyönyörű volt, mintha egy tündérmesében, egy varázslatos dzsungelben jártam volna. Délután kitaláltam, hogy ha már itt vagyok a tengernél akkor nehogy már ne fürödjek benne, úgyhogy pólóban és egy bugyiban nekivágtam jéghideg víznek. Először sokkot kaptam, annyira hideg volt de utána már megszoktam és annyira jó volt a parton ülni a többiekkel a vízben és napozni novemberben! Ilyet sem sok ember csinál Oroszországban. 

Este megint  csapatépítő programok voltak. A harmadik napon délelőtt elmentünk a Sky parkba, ahol 2 nagyon magas hegy között egy 500 m-es függőhídon keltünk át, ami egyébként a Guiness rekordok könyvében is benne van. Én nem vagyok az a félős lány de ez elég para volt. Nagyon magasan voltunk és kicsit ingatag volt a híd meg rácsos volt az alja úgyhogy telibe lehetett látni hogy mi van alattad, ami nem volt túl bíztató, de nagyon nagy élmény volt. Délután feljebb mentünk a hegyen a busszal és megnéztünk egy kis falut ahol csak hotelek vannak a síelőknek( itt még Putin is meg szokott szállni). Majd lejjebb mentünk és ott is megnéztünk egy nagyon pici falut, ahol kb. nem is laknak csak boltok vannak meg hotelek. Ez nagyon hasonlított Ausztriára. Aztán elmentünk az olimpia parkba.Talán ez

tetszett a legjobban. Béreltünk elektromos kis rollereket és ezekkel mentünk körbe-körbe mert nagyon nagy a területe.  A legszebb az olimpiai tér volt, ahol a tüzet gyújtották meg, és körülötte voltak az országok zászlói( a magyart egyből ki is szúrtam). Nagyon igényesen megcsinálták az oroszok ezt a helyet. Így egyből megjött a kedvem ahhoz hogy megnézzek egy olimpiát. A park közepén egy vidámpark helyezkedett el, aminek a része egy híres szálloda ami úgy

néz ki mint egy kastély ezért is nevezik ezt az orosz Disney Landnek. A negyedik napon egy 4 órás túrát tettünk meg a hegynek felfelé. Majdnem meghaltunk, de a kilátás kárpótolt mindenért. Aztán este ismét programok voltak. Az oroszokkal sajnos nem találtam meg a közös hangot de egyre jobban összekovácsolódtunk mi cserediákok és nagyon sok időt töltöttünk együtt. Az utolsó napon felmentünk Sochi legmagasabb pontjára, utána lehetett a városban sétálni. Mi megtaláltuk a piacot , ami egy

kétemeletes hatalmas épület volt tele friss és jó illatú étellel. Ha itt laknék, biztos hogy minden nap benéznék. Végül este 7-kor pedig elindult a vonatunk haza. Otthon pedig a csomagom várt, amit anyukám küldött a szülinapomra, csak közben párszor elveszett, de végül nagyon örültem, hogy éppségben ideért a csempészárú :). Ez volt a legkülönlegesebb szülinapi ajándék amit eddig kaptam..

Mielőtt még elutaztam volna megtartottam a 18. szülinapomat. Nagyon különleges dolgot akartam volna szervezni de semmi nem jött össze.. a buli az itt felejtős volt mert tilos, és 18 év alatt 22.00 után meg nem lehet kimenni az utcára (ez csak a Krasnodari régióban van érvényben). Szóval csak elmentünk a lányokkal enni Krasnodarba. Este beültünk egy bárba ahol nagyon nyitott és jófej oroszokkal találkoztunk, de mégis úgy éreztem, hogy nem így kéne töltenem a nagykorúvá válásom napját. Este hazaértünk és mindenki átjött hozzánk és az anyukám tortával várt ami nagyon cuki volt. Aztán a nap végére realizáltam, hogy ebben az évben váltam igazán felnőtté és nagyon sok változáson mentem keresztül ezalatt a 3 hónap alatt. Úgyhogy ez egy felejthetetlen dolog, hogy itt lettem 18 éves. Ezen a héten hétvégén családilag is megünnepeltük a

szülinapomat. Az anyukám isteni finom ételeket készített és késő estig beszélgettünk és szórakoztunk. Nagyon jól éreztem magam. Aztán vasárnap pedig elmentünk egy erdőbe a fogadószüleim barátaihoz, sütögetni, mert akkor ünnepelték a hat éves házassági évfordulójukat. A vacsora végén engem kértek meg, hogy mondjak beszédet nekik magyarul amit fel is vettek. Ez is egy emlékezetes pillanat volt számomra, ami azt juttatta eszembe, hogy milyen szép és különleges is a magyar nyelv. 

Térjünk vissza egy kicsit a hétköznapokba. Beláttam, hogy az iskolában sosem lesznek barátaim. De legalább rájöttem, hogy mi a fő probléma: Az osztálytársaimnak még egymással is megerőltető beszélgetni, nemhogy velem. Nem beszélgetnek a szünetekben, nem mennek iskola után kávézni vagy esetleg együtt bulizni. Hazamennek alszanak, tanulnak, telefonoznak és tévéznek. A negyedik osztályosokkal sokkal jobb a kapcsolatom, mint velük. Beszéltem már az önkéntesekkel és mondták, hogy nem tudok mit csinálni és nem mehetek át másik iskolába sem. Megkérdeztem a többi cserediákot, hogy nekik vannak e barátaik az iskolában és senkinek sincsenek. Ez elég elszomorító. Szimplán csak nem értem, hogy az olyan iskolák ,akik nem várják szívesen és érdeklődően a cserediákokat, azok miért fogadnak egyáltalán. Nagyon rossz minden egyes nap bemenni, mert unatkozom, nem tudok senkivel sem beszélgetni és még az órákat sem értem. Nagyon el vagyok keseredve és nem tudom hogy mit csináljak. Azt, hogy bejárjak iskolába egyáltalán nem érzem hasznosnak, mert nem beszélgetek senkivel,az órákon pedig megpróbálok figyelni de egyszerűen nem megy mert nem értek kb semmit mert a tanárok nagyon gyorsan beszélnek. És aki ismer tudja, hogy nem velem van a baj a beilleszkedés szempontjából. Egyszerűen nem tudom, hogy hogy oldjam meg ezt a problémát.

 Aztán a másik "bajom", az ami általában minden cserediákkal megesik , a hízás. Én nem is gondoltam bele, hogy nálam ez szóba jöhet. Otthon bármennyit is ettem ,nem híztam el, akkor itt sem fogok. Hát az első két hónapban ettem, amit tudtam, amit elém raktak és egyszer csak megláttam hogy van rajtam egy kis felesleg. Megmértem magam, amit általában otthon sosem szoktam csinálni. Felszedtem 4-5 kg-ot két hónap alatt. Egyszerűen nem tudtam elhinni. Nagyon kétségbe estem. Gondolkoztam hogy ez mitől lehet. Nem eszem annyira különböző dolgokat mint otthon. De rájöttem, hogy itt sokkal több szénhidrátot eszem és édességet, cukros dolgokat és nem olyan változatosan.Egy hónap volt amire feldolgoztam és meg tudtam oldani a problémát. Kevesebb  szénhidrátot próbálok meg enni és annál több húst, zöldséget és gyümölcsöt. Edzeni természetesen járok továbbra is. Elfogadtam, hogy ez természetes mert sok a változás és otthon úgyis vissza fogyok. A bőröm is pattanásos lett amit egyszerűen nem tudtam, hogy kezelni mert nekem még kb. sosem volt ennyire. Nagyon sok módszert kipróbáltam: krémet,arcmaszkot,de semmi sem hatott. Apukám és anyukám segítségével rájöttem, hogy ez az étkezés miatt van és amióta csökkentettem a szénhidrátokat és figyelek arra hogy mit eszem, azóta sokkal jobb lett a bőröm is.
Amikor ezeket a rossz dolgokat is leírom ,akkor nem panaszkodni szeretnék egyáltalán. Nagyon hálás vagyok az apukámnak, hogy megteremtette nekem azt a lehetőséget, hogy kiutazzak, és a fogadócsaládomnak, hogy ilyen jól telnek a mindennapjaim. De nemcsak a szépet és jót szeretném leírni, mert vannak nagyon nehéz és rossz pillanatai is a csereévnek de ez normális. Én azt szeretném, hogy aki olvassa ezt a blogot az minél jobban át tudja élni, hogy milyen is ez valójában.