7.Rész

Még február végén belekezdtem egy nagyon nehéz és megpróbáltató projektbe. Az AFS orosz irodalmi versenyt hirdetett, ahol a főnyeremény egy Moszkvai utazás volt , úgyhogy elég motivált lettem ettől. A feladat az volt, hogy fejből meg kell tanulni egy orosz verset, szöveget és elő kell adnod majd feltölteni YouTube-ra. Fogalmam sem volt, hogy mit válasszak mert nem vagyok jártas az orosz irodalomban. Csak az Anyegint olvastam amit a 10. oldalnál már fel akartam gyújtani... Megkértem a kis osztályomból az orosz tanáromat, hogy válasszon nekem egy könnyű verset. Sikerült is. Feladta nekem persze az Anyeginből Tatjana levelét. 3 db A-4-es lapnyi régi orosz szó, amiből szinte semmit sem értettem. Elkezdtem lefordítani és szépen

megtanulni. 1 hónap elteltével már tudtam is de még kérdéses volt, hogy hogy tudnám megcsinálni a videót. Szerencsére találtam két nagyon kedves lányt , akik színházi suliban tanulnak és ők segítettek. Nagyon izgatottak voltak és mondták, hogy ez milyen érdekes lehetőség nekik is. Egy egész napba telt, mire kijavították egy kicsit az akcentusomat. A következő lépésként felkerestük a helyi könyvtárat helyszínként, akik annyira örültek neki, hogy még ruhát is adtak a forgatáshoz. A következő napon 5 óra alatt el is készült a videó amit az indonéziai barátnőm segítségével megvágtunk és a linkét pedíg megtaláljátok az írás alatt. Már csak 5 napot kellett várni az eredményre. Ez volt a legnehezebb része a versenynek. 14 ember

került ki győztesként de én nem voltam köztük. Nagyon összeomlottam. Nem tartottam igazságosnak a bírálást egyáltalán. Annyi ember munkája, ideje és fáradtsága volt ebben a projektben és még annyit sem kaptam az orosz AFS-től, hogy ügyes vagy. Eléggé el voltam keseredve de már vártam a következő hetet mert mentünk síelni.

 Este tízkor indult a vonatunk Krasnodarból Adlerbe, ami Sochi egyik városrésze. Egy nagyon híres sírégió, ami az olimpia egyik helyszíneként is szolgált és Putin is gyakran utazik ide kiengedni a gőzt. 

A vonatútról: Úgy kell elképzelni ezt az egészet, hogy egy vagonban van vagy 50 ember. Nincsenek kabinok csak emeletes ágyak nagyon közel egymáshoz és ha szerencsés vagy, akkor nem kell senki lábát sem szagolnod. Én amikor megláttam a vonatot elkönyveltem, hogy nem fogok tudni aludni itt az biztos. Lehet a vonaton teát,üdítőt meg kekszeket, chipset venni. Jó társasággal nagyon gyorsan ment az idő. 11 kor kiosztották az ágyneműt egy zacskóban és lekapcsolták a villanyt. Olyan hajnai 1 körül elaludtam de sokszor felkeltem meg helyezkedtem mert nagyon meleg volt a felső ágyon, az alsón meg nagyon hideg. A lábam természetesen lelógott és az ágy olyan keskeny volt, hogy nem tudtam testhelyzetet változtatni. Persze mellettem aludt egy nagyon erősen horkoló ember, amit még a füldugó sem nyomott el, de meglepetésemre úgy-

ahogy tudtam aludni. Reggel 5-re értünk Adlerbe és 6-ra a szállásra. Egy kis házban lakott mindenki amin látszott, hogy gondos kezek munkája és még баня (orosz szauna) is volt

. Reggel nem feküdtünk vissza hanem megreggeliztünk és mentünk is fel a pályákra. Szép napos idő volt. Azt gondolom, hogy ahhoz képest, hogy itt volt az olimpia annyira nem extra a hely. Szerintem Ausztria sokkal jobb ebből a szempontból. Az egész napi csúszás után kipróbáltuk az orosz szaunát. Az a különbség a finn és az orosz szauna között, hogy a finn száraz az orosz pedig nedves egy kicsit. 10-15 percet kell bent lenni 80-100

fokban utána pedig beleugrani a 2-3°-os vízbe. Én először szívrohamot kaptam az ugrásnál de aztán már megszoktam nagyjából. A 3. Körben pedig egy leveles bevizezett faággal  csapkodnak, ami elvileg jót tesz a vérkeringésnek, de én nem nagyon élveztem ezt a dolgot. De amúgy nagyon jó és vicces volt. A 2. napon borzasztó idő volt: esett az eső, köd és szél volt és sok pálya le is volt zárva, ezért ebéd körül lementünk a szállóba. Este 7 kor visszamentünk és gyönyörű nagy pelyhekben esett a hó és a

pályák is szépen le voltak tisztítva, szóval 11-ig síeltünk. A 3. Napon este már utaztunk is haza.

Most visszakanyarodok egy kicsit az időben, hogy összefüggően mondhassam el, hogy mért cseréltem megint családot. Szóval Január 23.-án új családhoz költöztem. Nagy házuk és külön szobám volt ami nagyon tetszett. Az első 2 hétben minden rendben volt. Az anyukám kedves volt velem és finomakat főzött, az apukám vicces a tesóim pedíg nyitottak és érdeklődőek voltak. Ez sajnos nem tartott sokáig. Mint kiderült az anyukám egy nagyon nagyon bipoláris személyiség volt. Úgy kezdődött minden, hogy mivel nem dolgozik így egész nap otthon ült és semmit nem csinált és ezért nagy unalmában engem cseszegetett mindenért ha rossz kedve volt és általában az volt .. Pl: miért folyatom ennyire a vizet a mosogatásnál, vagy miért nyitogatom a hűtőt ilyen gyakran,meg, hogy hogy merem bekapcsolni a mosógépet az engedélye nélkül, amit  2 nappal előtte mondtott, hogy bármikor használhatom. És még persze sorolhatnám de nem fogom mert lemegy a nap. Ja és a főzést így 2 hét után abbahagyta. Mondjuk hétfőn csinált egy levest és a család 3 napig ezt ette és utána amit találsz azzal éld túl konkrétan. Volt pl amikor 3 napig csak tojást ettem kovi ubival. Reggelire ebédre vacsorára. Sosem vettek gyümölcsöt vagy zöldséget és ha én hoztam, megették úgy hogy nekem nem jutott... térjünk rá az apukára: tipikus orosz férfi. Csak ritkán beszélt viszont szokott érdekeseket mondani néha. Talán a lánytesóm volt a legnormálisabb a családban. Nagyon félénk és fura figura volt. Ő sem beszélt túl sokat de ha igen akkor meg max csak a suliról... vele mondhatni kialakult egy pici kapcsolat de az is kis gyengécske volt. Az öcsémmel kb 6 szót beszéltem 2 hónap alatt. A legfőbb probléma az volt, hogy nagyon különböztem a családtól. Én voltam a csodabogár aki mindig kilógott a sorból. Az utolsó 2 hétben csak enni és aludni jártam haza, mert annyira utáltam “otthon” lenni. Ők szerettek otthon ülni, semmit sem csinálni, X-boxozni egész nap és együtt tv-zni. De nem is ez volt a legnagyobb baj hanem az, hogy még egymással sem beszélgettek nem hogy velem... őket sosem érdekelte,mi van velem. Rengetegszer próbáltam nyitni feléjük és témákat dobtam fel amiről tudtunk volna beszélgetni mert tudom, hogy  a diáknak kell kezdeményezni. De csak rövid válaszokat kaptam, vagy leszólták azt amit mondok. Nem szeretnék senkit sem megbántani ezzel de szerintem nem voltak intelligens emberek. Nem tudták, hogy kell kezelni a problémákat, meg elmondani az ember szemébe, hogy ha van valami bajuk és talán nem engem kéne hibáztatni mindenért. Az anyukám ahelyett, hogy leült volna velem beszélni, felhívta az önkéntesemet és olyanokat mondott, hogy fintorgok az ételre és utálom a krumplit meg a petrezselymet. Ez azért vicces mert pont hogy ezeket nagyon szeretem. Az is természetesen az én hibám volt, hogy a lányával ugyan az a korosztály vagyunk( ő 16 én meg 18, szerintem 2 év elég nagy szakadék ebben a korban) és nem jövünk ki egymással. Erről annyit, hogy nagyon sokszor hívtam mindenhova még akkor is amikor a barátnőimmel akartam csak menni de nem akart egyáltalán kilépni a házból.. Szóval az elején be is dőltem ennek a hülyeségnek és nagyon sokat gondolkoztam azon, hogy mit csinálok rosszul és magamat hibáztattam( szerintem ez sok cserediáknál van így..) ,de aztán összeszedtem magam és mondtam az önkéntesemnek, hogy cserélni akarok. Az anyuka is felhívta az AFS-t, hogy vigyenek el innen. Nem tudom egyébként, hogy mit gondolt, hogy majd én megtanítom a gyerekeit angolul beszélni ,akik még oroszul sem szólalnak meg??? Vagy egy cirkuszi bohóc vagyok aki esténként szórakoztatja őket? Vagy egyáltalán miért fogadtak cserediákot?? Eltelt 5 nap és már keresték a családomat amitől annyira felszabadultam, hogy kicsit jobb lett "Otthon". De nem JÓ. Csak nem olyan borzasztó, mint volt. Egyik nap az anyuka közölte velem, hogy ő mégsem akarja,hogy elköltözzek. Azt hittem, hogy ott helyben elájulok. Amikor jó kedve van, akkor maradhatok ha meg nem akkor meg konkrétan kirak az utcára. És ez még nem minden. Szóval mondtam neki, hogy persze elgondolkodom rajta de tudtam, hogy inkább hazamennék Magyarországra mint hogy itt maradjak náluk. 3 nappal ezután békésen vacsoráztunk és közölte velem így a vacsora közepén, hogy engem az apuka amúgy utál és, hogy holnap el kell költöznöm. Mondom hála istennek! De azt gondoltam, hogy ez csak egy vicc. Az apuka persze meg sem szólalt... Igazi férfi! Nem tudtam, hogy mégis hová megyek, de örömmel bepakoltam, elköszöntem és kiálltam az utcára. Az önkéntesem felvett és elindultunk az új családomhoz akit aznap találtak nekem... Ezután már mondtam magamnak, hogy ha ennél is rosszabb lesz a 3. Család akkor biztos, hogy hazamegyek...A csereévem elején azt hittem, hogy ez lesz az életem legjobb éve ahogy az AFS is ezt mondta.. de úgy tűnik, hogy én valamit nagyon nem jól csinálok. Vagy ez a normális? Nem hiszem... Rengeteg nehézséggel néztem szembe teljesen egyedül és úgy érzem, hogy egyre erősebb vagyok... A kérdés csak az, hogy tényleg erről szól-e egy csereév?

link a versenyhez: https://www.youtube.com/watch?v=10jQ5yLAf2s&t=154s